Az Élet, Meg Minden

#011 Koleszár Adél – A sötétség mélyén a napfényes Mexikóban

Informações:

Sinopsis

Koleszár Adél 2013-ban utazott Mexikóba, ahol egy alkotói ösztöndíj várta – és bár akkor ezt még nem tudta – egyben egy hatalmas, csodaszép, napfényes ország sötét oldala.Adél a Mexikóban folyó drogháborúk árnyékában előbb a szegények és kiszolgáltatottak körében terjedő új, halálközpontú vallásokat kezdte el dokumentálni fényképezőgépével, amely vallások némelyike erősen kötődik a latin-amerikai kábítószer-csempészet útvonalaihoz.Majd azokat az asszonyokat követte kamerájával, akik tömegsírokat kutatnak: szeretteiket keresik, akik a Mexikót elborító erőszak áldozatai lettek.Koleszár Adél mindeközben nem csak az embereket, az arcokat fotózza Mexikóban, hanem a tömegsírokkal „felsértett” tájat is. Próbálja feltárni azt a kapcsolatot, ami megbújhat a vidék és az emberi kegyetlenség között.Az erőszak sebei című munkájával Adél elnyerte a budapesti Capa Intézet 2018-ra szóló ösztöndíját (amelyet 2017 őszén ítéltek oda), ezután mexikói témájába még inkább belemerült.Ebben az epizódban tehát Adéllal beszélgetek az