Az Élet, Meg Minden

Hajdú D. András fotós gyakran ott keresi a fényt, ahol csak kevesen tartják életben a lángot: reménytelennek tetsző helyeken. Képsorozatai sokszor a társadalom, olykor a civilizáció peremvidékeiről tudósítanak. Nyírségi prostituáltak, kölcsönből élők, lecsúszottak, elkallódottak, de az ilyen körülmények közt helytálló hétköznapi hősök is láthatók fotóin.Mert a reménytelennek tűnő helyeken, a mélyben is vannak felemelő történetek.Mondjuk a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Ahol egy magyar szemorvos a semmiből hozott létre egy európai színvonalú ellátást nyújtó szemklinikát. Vagy a magyar gettóban, ahová egy postás önként kérte magát, mert úgy érezte, küldetése van a nehéz vidéken.Ebben az epizódban tehát Hajdú D. András fotográfussal beszélgetek egy Afrikában gyógyító magyar orvosról, veszélyes és rázós helyzetekről, a fotós fejében lévő képekről, valamint történetekről, amelyeknek van, és amelyeknek nincs happy endje.(Ha podcastalkalmazásból olvasod ezt a szöveget, előfordulhat, hogy csak egy részét látod:

Mi az, ami Puzsér Róbertet arra késztette, hogy beüljön egy kereskedelmi tévé show-műsorába? Mit keresett a politikai porondon, amikor főpolgármester-jelöltként indult a választáson? És miért ugyanaz a válasz mind a két kérdésre?Szóval ebben az epizódban Puzsér Róberttel beszélgetek a „hamisság meghekkeléséről”, és persze más, önmagukon túlmutató jelenségekről is: Vasvári Vivien kétmilliós táskáiról, a bulvárkritika fontosságáról, arról, miért és hogyan tette és teszi ugyanazt a magyar kereskedelmi média, mint Habony Árpád. De szó lesz még a történet nélküli magyar vagyonokról és a Magyarországon évszázadok óta tartó polgárháborúról is.(Ha podcastalkalmazásból olvasod ezt a szöveget, előfordulhat, hogy csak egy részét látod: a teljes verziót itt találod.)Az 1974-ben született Puzsér Róbert nem feltétlenül passzol a rendszerbe. Szinte önálló intézmény a magyar médiában: publicista, kritikus, műsorvezető, showman és legutóbb főpolgármester-jelölt is.Pályáját nem csak azzal lehet leírni, hogy mi mindent írt, mil

Szécsi Noémi írót régóta foglalkoztatja a nőtörténet. Az az óriási változás, ami szerinte most a férfiaktól is megkövetelné önmaguk „újrafogalmazását”.Ebben az epizódban vele beszélgetek a XIX. századi és a mai nők dilemmáiról, szexről és házassági piacról, az első magyar orvosnőről, régi korok rettegett betegségeiről, a mai világjárványról, amely a gazdagokat sem kíméli, a hadikonyha aktualitásáról, hallgatag finnekről, életközepi válságról és arról, miért érzi helyénvalónak, hogy most nem ír új regényt.Ugrás a részletes műsorjegyzetekhez.Szécsi Noémi írt már családregényt, szatírát, paródiát, mesét és rémhistóriát is. A máris gazdag életműből a most következő beszélgetésben leginkább az író nőtörténeti munkái adják a témát, ezen belül is a tavaly megjelent Lányok és asszonyok aranykönyve, a 2015-ben kiadott A budapesti úrinő magánélete és a két évvel később megjelent A modern budapesti úrinő.Az 1976-ban született író az ELTE bölcsészettudományi karán latin, majd angol és finn szakon tanult, közben a Helsink

Zoltán Gábor évek óta kutatja a XII. kerületi nyilasok történetét. A pár hónapig tartó rémuralmat. A kultúra elleni lázadást, amely az együttélés évezredes normáit rombolta szét.Orgia. Az író ezzel a szóval jellemzi ezt az elszabadulást. Orgia, amelynek következményei a mai napig roncsolják a magyar társadalmat.E roncsolásnak csak egyik, látható része az utóbbi hetekben témává vált Pokorni-sztori a nyilas nagyapáról, amely történet természetesen az interjúban is szóba kerül (ahogy a Térey-ösztöndíj visszautasítása is).Mert vannak itt mélyebb dolgok. Nagyobb, megoldatlan ügyek. Miközben mindenkinél ott lapul a benzines palack.És körülöttünk ismét egyre több a tűzgyújtó.Beszélgetésünk kiindulópontja így múltbeli esemény: az 1944. októberében lezajlott nyilas hatalomátvétel és az azt követő budapesti történések. De nagyon hamar a legkülönbözőbb területekre kalandozunk: társadalomlélektan, tömegpszichológia, kultúra, irodalom és persze politika. A mai koroké is.Az 1960-ban született Zoltán Gábor író, rendező, dra

Bodoky Tamás és csapata az Átlátszó tényfeltáró portálon a magyar elit homályos ügyeit hozza napvilágra – már hosszú évek óta. Csakhogy az ehhez szükséges adatokhoz hozzáférni mind nehezebb újságírói feladat, miközben egyre nagyobb az ügyeket szándékosan elfedő zaj.Igaz, már az Átlátszó indulása sem volt sétagalopp.Ebben az epizódban tehát Bodoky Tamás újságíróval beszélgetek az általa alapított tényfeltáró portálról, a Las Vegasban és Dubajban feltűnő honvédségi repülőkről, magyar oligarchákról, álhírekről és lejáratókampányokról, valamint arról, miért éri meg minderről írni akkor is, amikor úgy tűnik, ennek az egésznek szinte semmi következménye nincs.Az 1971-ben született Bodoky Tamás a biotechnológiáról nyergelt át az újságírásra a kilencvenes évek közepén.Ez az időszak volt egyben az internet ős- és hőskora, amelyből Magyarországon Bodoky Tamás derekasan kivette részét: kezdetben informatikai újságíróként ismertette meg a nagyközönséget az új technológiával, így azonnal érzékelte, milyen az, amikor a kor

Mi van, ha a magyar vándorlás, honfoglalás és államalapítás története egy nagy birodalom összeomlásával kezdődött? Esetleg azzal, hogy az uralkodó fia pár emberrel ellovagolt a naplementébe?Ebben az epizódban honfoglaló eleinkről lesz szó, méghozzá úgy, ahogy azt a tankönyvekben eddig nem olvashattad: Sudár Balázs őstörténet-kutatóval beszélgetek a magyarok vándorlásáról és bejöveteléről, kóborló királyfikról, a sztyeppén utazó államalapítási know-howról, nyelvünk finnugor eredetéről, a hun-magyar rokonság mítoszáról, de arról a problémáról is, amikor a politika megpróbálja előírni, milyen eredményre kellene jutnia a kutatóknak azokban a kérdésekben is, amelyekről jelenleg nem sokat tudunk.De beszélgetünk még zenéről, hegyi bölcsességről, valamint arról, milyen érzés lóhátról nyilazni.Az 1972-ben született Sudár Balázs leginkább történész és turkológus. Azért leginkább, mert zenész is: hagyományos és meditatív török zenét játszó együttese a Canlar (ejtsd: dzsánlár).Mindemellett, a sztyeppei hagyományokat ápol

Mi keresnivalónk van nekünk, magyaroknak az Antarktiszon? Miért nincs ott bázisunk, amikor már Ukrajna, Románia és Csehország is érti, miért fontos ez? Mit kutat egy magyar 6800 méteren az Andokban? És hogyan képes eközben lapot szerkeszteni, valamint egyetemi oktatóként a katedrán is helytállni?Megannyi izgalmas kérdés, amely mind Nagy Balázs geográfushoz kötődik ebben a podcastepizódban: vele beszélgetek a XIX. század magyar világutazóiról, A Földgömb magazinról, Kittenberger Kálmán hazaküldött ujjpercéről, a klímaváltozásról és az életről extrém hideg és extrém magas helyeken.Az 1969-ben születetett Nagy Balázs az Eötvös Lóránd tudományegyetemen, földrajz szakon végzett 1995-ben, majd 2002-ben ugyanitt doktori fokozatot szerzett. Jelenleg az az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének oktatója, a Földrajztudományi Központ vezetője, az ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézetének igazgatóhelyettese.Egyben A Földgömb Expedíciós Alapítvány kuratóriumának elnöke, amely alapítvány honlapján ez olvasható róla:„Szakter

Harmadíziglen, negyedíziglen – ószövetségi intelem ejti gondolkodóba az olvasót, amikor Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyvét fellapozza. Pedig azt hihetnénk, az olyan fogalmak, mint a sors vagy az atyák fiúk fejére szálló vétkei inkább mítoszokban bukkannak fel, mint egy klinikai szakpszichológus tudományos-ismeretterjesztő munkájában.Csakhogy Orvos-Tóth Noémi szakterülete az ún. transzgenerációs pszichológia, amely némiképp újradefiniálja számunkra ezeket a szavakat és fogalmakat.Különösen izgalmas ez a kérdéskör Magyarországon, ahol felmenőink sebei, sérelmei, azaz a XX. század személyes és kollektív traumái feldolgozatlanok, és – ahogy Orvos-Tóth Noémi fogalmaz – ma is szétverik kapcsolatainkat.Ebben az epizódban tehát a szerzővel beszélgetek örökölt sorsunkról, őseink traumáiról, párkapcsolatokról és mobiltelefonokról, kibeszéletlen családtörténeteinkről és a könyvről, amely úgy tűnik, lelki zsilipeket nyitott fel Magyarországon.Linkek a műsorban elhangzó témákhozOrvos-Tóth Noémi Facebook-oldala, ah

Tuza-Ritter Bernadett dokumentumfilmjében majdnem végig egyetlen arcot látunk: a főszereplőét. A nőét, aki fogságban van. Miközben a gonosznak csak a hangját halljuk, csak a kezét látjuk.A rendezőnek a szakemberek azt mondták: ezt így nem lehet, ez így nem fog működni, ebbe bele fog bukni.Nem így lett.Egy nő fogságban, ez a címe annak a filmnek, amelyet Magyarországon az idén mutattak be, és amely már több mint harminc díjat nyert.A film tehát kirobbanó siker.A rendező, az 1981-ben született Tuza-Ritter Bernadett, kamaszkora óta arról álmodott, hogy saját, egész estés filmet készít majd.Húsz évet várt erre, de nem tétlenül: az elmúlt másfél évtizedben sok-sok film stáblistáján tűnt fel a neve, és számos ismert alkotást már vágóként jegyez.Pár éve dokumentumfilm-rendező mesterképzésre jelentkezett. Maris történetét öt perces, felvételi filmnek szánta. Aztán másfél órás műsoridő, másfél évnyi forgatás és világsiker lett belőle.Tehát ebben az epizódban Tuza-Ritter Bernadettel beszélgetek az idei év talán legizga

Gazda Albert huszonhárom hónapig volt katona. Magyarként. A szovjet hadseregben.Ebben az epizódban vele beszélgetek egy új könyvről, amelyben erről a katonaidőről ír. Ám ezen kívül még nagyon sok téma szóba kerül: a szorongatott helyzetben lévő kárpátaljai magyarok, ukrán oligarchák, nyugatos oroszok, Nagy Péter, Napóleon, egy rejtélyes, 200-as kódjelű katonai szállítmány, jégkorong és kézműves sörök, valamint a dráma, hogy eltűnt a konzervatív sajtó Magyarországon.Az 1966-ban Kárpátalján született Gazda Albert 1991-ben kezdett dolgozni a Kurír című napilapnál, később a Magyar Hírlapnál parlamenti tudósító, a Világgazdaságnál rovatszerkesztő lett. 2006-tól már az Indexnél találjuk, ahol vezette a gazdasági, a sport, majd a kulturális rovatot is, és ahol később lapszerkesztőként dolgozott.2011-től Gazda Albert az Origo hírportál főszerkesztője lett, majd az első befolyásolási kísérletek miatt távozott posztjáról.2014-től a magyar médiában akkor sajátos színfoltot jelentő Cink hírportál szerkesztője lett. A Cin

Dezső András újságíró Maffiózók mackónadrágban című könyvében a magyar szervezett bűnözés történetét dolgozta fel. Amely történet néha tényleg olyan, mint egy realista nagyregény: a legvéresebb ügyek mögött nem összeesküvés, hanem egyéni ambíció, csillapíthatatlan becsvágy áll.Ha egy nemzetnek van lelkivilága, és miért ne lehetne — vagyis ha nekünk magyaroknak van kollektív tudattalanunk, akkor ez a könyv olyan, mintha a rosszabbik énünkbe engedne bepillantást. Talán ezért van az, hogy elolvasása után az volt az érzésem, mintha kicsit jobban érteném Magyarországot. Szó szerint alvilági utazás ez, mert hogy Dezső András könyvének sokatmondó alcíme ez: A magyar szervezett bűnözés regényes története a 70-es évektől napjainkig.Ebben az epizódban tehát Dezső Andrással beszélgetek a mackónadrágos maffiózók történetéről, a kilencvenes évek eldorádójáról, írásról és újságírásról. De nem csak az új könyv apropóján. Mert hogy szó lesz még egy sokat idézett japán újságcikkről is, amely Dezső András egy másik ismert munk

A Fortepan név ma már fogalom Magyarországon. Egykor a váci Forte film- és fotópapírgyár népszerű filmnegatívját jelölte az elnevezés, ma legtöbbünknek más ugrik be, ha azt mondjuk, Fortepan: egy online és ingyenesen elérhető fotóarchívum.Amely kikukázott, kilomizott, felhasználók által beküldött, vagy éppen elfelejtett hagyatékokból, archívumokból kiválogatott fotókkal úgy mutatja meg a magyar XX. századot , ahogy azelőtt senki. A Fortepan fotóarchívumot 2010-ben hozta létre másodmagával az 1970-ben született Tamási Miklós, mindössze ötezer fotóval. Ma, kilenc évvel később a Fortepanon majdnem 120.000 fotó van, a gyűjtemény pedig évente bővül 15-20.0000 képpel.De a Fortepan ma már sokkal több, mint egyszerű fotóarchívum. Magyarország világ vizuális emlékezete.A gyűjtemény olyannyira sikeres lett az elmúlt években, hogy az idén képeiből a Magyar Nemzeti Galériában nyílt kiállítás, amely augusztus 25-ig látható Budapesten.A sikertörténet ellenére a Fortepanban javarészt ma is önkéntesek dolgoznak, ingyen. Kivé

Bódis András szerintem az egyik legjobb oknyomozó riporter széles e hazában: ha valaki szeretné megtudni, hogyan működnek Magyarországon a pártközeli vagy kormányközeli cégek, offshore-vitézek és NER-lovagok, akkor hozzá bizalommal fordulhatunk.Az 1977-ben született Bódis András 2001-től dolgozott a Heti Válasznál. Mindaddig, amíg a lap 2018-ban meg nem szűnt.Bár a Heti Válasz bezárásának története is kész regény, az ezt követően elindított Válasz Online sztorija nem kevésbé izgalmas és tanulságos.Hogy mi történt a Heti Válasznál a 2015-ös „G-nap” előtt és után, vagy hogy mivel teltek a napok 2018 áprilisát, azaz Simicska Lajos fegyverletételét követően a lapnál, ahol a munkatársak azon dolgoztak, hogy új befektetőt találjanak, nos erről is lesz szó ebben az epizódban.Sokat beszélgetünk természetesen az új Válasz Online-ról is, amelyet a megszüntetett hetilap hat újságírója hozott létre 2018 decemberében, és amelynek Bódis András felelős kiadója. Mindeközben szó esik még a kormányzati propagandasajtóról, inno

Az nem rendkívüli, ha valakinek van kedvenc cukrászdája. Az már kevésbé szokványos, ha arról is ismert ez a cukrászda, hogy innen lőttek ki egy harckocsit. Egy páncélost, amelyről ez a valaki annyi mindent tud, hogy a benne ülők nevét is ismeri.Ungváry Krisztián gyakori vendég a budapesti Auguszt cukrászdában. De ebben az epizódban természetesen nem csak törzshelyéről és arról a híres-neves budapesti Párduc harckocsiról esik szó, hanem még nagyon sok minden másról. Egyebek mellett a történész tőzsdei kalandjairól a rendszerváltás hajnalán, nagyapjáról, aki ötezer kilométert lovagolt a II. világháborúban, valamint arról is, a magyar államnak miféle és milyen régi hagyománya az einstand, azaz amikor elveszi saját polgárai tulajdonát, és másokat ültet bele.Ungváry Krisztiánt nem csak tudományos munkái, könyvei tették közismertté Magyarországon, hanem az is, hogy — történelmi vonatkozású témáitól gyakran elválaszthatatlanul — a magyar közélet kérdéseiben is rendszeresen és markánsan kifejti véleményét.Így az 1969

Hiába mondták neki, hogy már nincs ott semmi, Szálinger Balázs fejébe vette, Nagyváradon lesz újságíró és költő. Akár csak 100 évvel korábban Ady Endre.Huszonkét éves volt ekkor, és persze ez a történet is kicsit másként alakult, mint azt várta. Ahogy megannyi más az elkövetkező tizennyolc évben.Ebben az epizódban tehát Szálinger Balázs „helyiérdekű” költővel, drámaíróval beszélgetek a kihaló magyar falvakról, az eltűnő fecskékről, a zalai kisnemesekről, egy köztársaság utolsó napjairól, az ismeretlen Deák Ferencről, arról, hogyan ne csináljunk magyar történelmi filmeket és hogy miért jobb neki úgy, ha kimarad az állami „buliból”.Az 1978-ban, Keszthelyen született Szálinger Balázs első verseskötete 21 éves korában jelent meg.Azóta verseivel, eposzaival, drámáival folyamatosan jelen van a magyar irodalmi színpadon — és a színpadot itt szó szerint is kell érteni, hiszen Szálinger Balázs mára elismert színpadi szerző.2012-ben megjelent, Köztársaság című műve elnyerte az évad legjobb drámája díjat, a kötettel, am

Hogy mi szeretett volna lenni Róna Péter ifjúkorában? Festőművész. És hogy mit csinál most? Professzor az Oxfordi Egyetemen.A kettő közötti fél évszázadban persze történt egy és más.Ebben az epizódban egyebek mellett erről az egy és másról lesz szó: Róna Péterrel beszélgetek élete legnehezebb újrakezdéséről, a Magyarországon hiányzó racionalista hagyományról és arról, hogy huszonhét év után miért távozott most ismét nyugatra.Róna Péter csak 14 éves volt, amikor az 56-os forradalom után már másodjára kényszerült elhagyni szülőföldjét, Magyarországot.A középiskolát Washingtonban kezdte, gimnazistaként volt tányérmosogató és pincér, míg kemény munkával eljutott egy menő amerikai egyetemre, majd utána Oxfordba.Ezután jogász lett egy amerikai cégnél, jogtanácsos az amerikai kereskedelmi minisztériumnál, később a brit nemzeti bank elnökének személyi titkára, aztán egy patinás angol pénzintézet, a Schroders vezérigazgatója.A rendszerváltáskor visszatért Magyarországra, 2003-ig az Első Magyar Alapot irányította, amel

Jászberényi Sándor haditudósító. Magyar újságírók közül kevesen űzik ezt a hivatást: veszélyes, költséges, a munkát megfizetni pedig senki sem akarja igazán. Az, hogy a líbiai polgárháborúból, a szíriai, iraki pokolból vagy az egyiptomi forradalom kellős közepéből küldte cikkeit, már önmagában elég izgalmas lehetett volna, hogy beszélgessek vele (felsorolni is nehéz hány ország hányféle háborús övezetében járt).Az is, hogy magyar liberálisként, liberális magyarként, felvette az iszlám vallást. (Azt mondja, részben azért, mert történtek vele olyan dolgok, amiket nem tud megbocsátani. Nem tud mit kezdeni egy olyan vallással, ahol ez előírásszerűen kötelező.)De van itt még valami: az 1980-ban született Jászberényi Sándor nem „csak” újságíró, hanem író is. Két novelláskötete is megjelent eddig: 2013-ban Az ördög egy fekete kutya és más történetek, 2016-ban pedig A lélek legszebb éjszakája – Történet álmatlanságról és őrületről címmel.Az egy dolog, hogy itthon is megkapta a Libri irodalmi díjat, de azon kevés magy

Koleszár Adél 2013-ban utazott Mexikóba, ahol egy alkotói ösztöndíj várta – és bár akkor ezt még nem tudta – egyben egy hatalmas, csodaszép, napfényes ország sötét oldala.Adél a Mexikóban folyó drogháborúk árnyékában előbb a szegények és kiszolgáltatottak körében terjedő új, halálközpontú vallásokat kezdte el dokumentálni fényképezőgépével, amely vallások némelyike erősen kötődik a latin-amerikai kábítószer-csempészet útvonalaihoz.Majd azokat az asszonyokat követte kamerájával, akik tömegsírokat kutatnak: szeretteiket keresik, akik a Mexikót elborító erőszak áldozatai lettek.Koleszár Adél mindeközben nem csak az embereket, az arcokat fotózza Mexikóban, hanem a tömegsírokkal „felsértett” tájat is. Próbálja feltárni azt a kapcsolatot, ami megbújhat a vidék és az emberi kegyetlenség között.Az erőszak sebei című munkájával Adél elnyerte a budapesti Capa Intézet 2018-ra szóló ösztöndíját (amelyet 2017 őszén ítéltek oda), ezután mexikói témájába még inkább belemerült.Ebben az epizódban tehát Adéllal beszélgetek az

Képzőművész, zenész, zeneszerző, filmrendező, webdizájner, televíziós showman és még ki tudja hány titulust lehetne felsorolni, hiszen az 1953-ban született Wahorn András egy kicsit reneszánsz ember: sok területen alkotott és alkot, mindenhol, ahol kreativitása vagy csak szabad szelleme megnyilatkozhatott.Ebben a részben vele beszélgetek nőkről, férfiakról, Amerikáról és Magyarországról, a közmédiáról, politikáról, sorsról és szabad akaratról, és hogy mi értelme van a küzdelemnek, ha saját magunkat sem tudjuk megváltoztatni. (A felvétel pár nappal az MTVA-s tüntetések előtt készült, de a médiáról és közmédiáról elmondottak — sajnos — továbbra is aktuálisak.)Bár Wahorn András festőként több neves elismerésben is részesült, például 1993-ban megkapta a Munkácsy-díjat, gyaníthatóan a legtöbben a Bizottság együttes frontembereként ismerik nevét, amely zenekar 1983-84-ben – nyugodtan mondhatjuk – Magyarországon zenetörténelmet írt. Legalábbis 2014-ben 20 magyar zenekritikus összeállította minden idők tíz legjobb ma

Nem messze Pozsonytól és nem messze Budapesttől a kilencvenes években létezett egy majdnem terrorállam: a magyar lakta Csallóközben a maffia volt az úr.1999 márciusában tíz embert lőttek agyon fényes nappal a dunaszerdahelyi Fontána bárban. Jó eséllyel ez volt Európa legkíméletlenebb alvilági leszámolása, amelynek során a három gépfegyveres támadó a vidéket évekig rettegésben tartó Pápay-klán vezéreit végezte ki. A fegyveresek pár perc alatt 113 lövést adtak le, és ez a 113 lövés brutális világnak vetett véget Dunaszerdahelyen.Brutális világnak, amely több száz ember életébe került, és amely brutális világnak a titkait még ma is folyamatban lévő bűnvádi eljárások próbálják felfedni.No meg egy könyv.Durica Katarina (ejtsd: „Gyurica”) regényében ennek a történetnek egy olyan részét dolgozta fel, amelyről ma sem nagyon beszélnek. Arról, mi történt a nőkkel. A nőkkel, akiket az utcáról hurcoltak el és így lettek csoportos nemi erőszak áldozataivá. A nőkkel, akiknek eltűnt a kedvesük. A nőkkel, akiknek megbecstele